„Az az ember, akinek az igazság kell: tudós;
aki szubjektivitásának szabad játékát kívánja biztosítani: író;
mit tegyen viszont az az ember, aki e két lehetőség között akar valamit?”
(Robert Musil)
http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/index.html
Mit üzen a betegség? A betegségek mindig üzenetet hordoznak. Értelmetlen betegség nem létezik, ebből következik, hogy értelmére rákérdezhetünk. A betegséget tünetek jelzik, s ha e jelzéseket helyesen értjük, utat mutathatnak nekünk a betegség és a gyógyulás felé. A tünetek maguk nem betegségek, ezért a világon a legkevésbé az a fontos, hogy a tüneteket megszüntessük. Nagy a különbség a betegség leküzdése és a betegség átváltoztatása között. A tünet leküzdése sosem vezet gyógyuláshoz, ahhoz kizárólag a betegség átalakítása révén juthatunk el.
A betegség – tanulás
A gyógyításnak mindig az a kérdés a kritériuma, hogy mit akar a betegség a beteg tudomására hozni. Mit nem akar az érintett megtanulni? A gyógyításnak éppen ezért a betegség szándékában álló tanulási folyamatot kell helyettesítenie, egyébként nem vezethet gyógyuláshoz. A gyógyulás olyan tudatosodási folyamattal kapcsolódik össze, amely megbékíti a beteget azzal az archetípussal, őselvvel, amely őt megbetegítette. Tudatunk tágulása, tudatosodás nélkül a gyógyulás nem lehetséges, hiszen a gyógyulás mindig valami hiányzó tudati bekebelezését jelenti. Ez a hiányzó pedig sokszor egy hatni akaró, de elutasított archetipikus energia, amely előre akar vinni, de ehelyett megreked.
A test üzen
Az archetipikus gyógyításnak az is alapelve tehát, hogy valódi gyógyulás csak akkor lehetséges, ha az érintett személy tudatosítja és integrálja nem tudatosított felének (az árnyékvilágának) a tünetben rejtőző részét. Aki a tudatából hiányzó tartalmat megtalálta, annak a tünetei feleslegessé válnak. A tünet maga pedig a tudattalan erők tárházában jelenik meg, s ez voltaképpen maga a test. A test az egész lényünk tükre, mintegy szó szerint a megtestesült tudattalan. A tünetek, az üzenetek megismeréséhez először is szemlélet, egy szimbólumnyelv elsajátítására van szükség, amelynek segítségével a betegség sokkal dimenziógazdagabban értelmezhető.
http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20091208/betegseggel_uzen_a_testunk/
EZ ANNYIRA IGAZ!
Istennel beszélget egy ember:
Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt , amit az emberek maguknak okoztak .
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, majd' ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.
Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 %, az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is. Én megtettem... -ha efogadod! Áldott, szép életet .
