Ajánlatom, ha „vihar” dúl benned.
Nézz rá mindenre úgy, mint semmi. Ha találkozol valakivel, úgy lásd őt, mintha most látnád életedben először, és ne gondolkozz a kettőtök közötti viszonyultságon.
Találd meg a nyugalmat magadban és őrizd meg bármi áron.
A bármi ár pl, hogy elengedem azokat a gondolatokat, amikhez görcsösen ragaszkodom. Egyszerűen csak elengedem.
Amikor van egy szándék bennem arra, hogy valamit megtegyek, akkor az idegrendszerem ebbe az irányba fogja fordítani a figyelmemet, és a megfelelő megoldásokat megtalálom magamon belül, vagy a világban. Tehát ha vihar keletkezett bennem: akkor legyen szándékom és akaratom magamon segíteni.
Minden gondolat megvalósul. Ez azt jelenti, hogy ha kigondolok valamit, akkor azt vagy megvalósítom én magam - mert meg tudom valósítani -, vagy megtalálom a személyt - akinek van képessége azt megvalósítani. Bármi gondolat csak akkor ér valamit, ha megvalósítható, ha átültethető a gyakorlatba, és annak az „átültetésnek” van haszna az élettel kapcsolatban.
Ám néha - és ez elég gyakori -, olyan gondolatokkal is találkozom, amelyek nem a fizikai életteremben jelennek meg, mert megvalósíthatatlanok, viszont mivel gondolatok, rezgések, eredményük is VAN. És ez az eredmény elsősorban a saját fizikai testemen fog megjelenni érzések, érzetek formájában, hangulatok formájában. Lehetek általuk szomorú, békétlen, elégedetlen, haragos, dühös, önsajnáló és sorolhatnám. Ezek természetesen elsősorban engem érintenek, és ha sokáig hagyom magamban „dolgozni” ezeket a gondolati „termékeket, akkor bizony beteggé válik a testem. Akkor viszont kell egy megoldás.
Mi a megoldás? Én sajnos sokszor csak későn veszem észre, hogy kell egy megoldás, és addigra már talán a szívem is fáj, vagy „berobbantom” az epém stb. Tehát azt javasolnám magamnak, hogy Éva, amikor olyan gondolatot fedezel fel a fejedben, aminek nincs gyakorlati haszna, akkor gondold azt, hogy most abbahagyom ezt a gondolatot. No igen. Ez egy kicsit nehéz, mert Éva megszokta, hogy „belenézegessen” ezekbe a „filmekbe”, és aztán már túl késő. Mivel viszont az évek folyamán sok ilyen romboló filmet nézegettem, rá kellett jönnöm, hogy már akkor el lehet csípni a gondolatot, amikor az „szellőként” meglegyinti az „ajtót”, és akkor nem nyitok ajtót magamba, hanem hagyom, hogy a gondolat elszálljon. Elkezdek dúdolni valamit, kinézek a világra, megnézek valami szépet a környezetemben, tehát egy erősebb hatást engedek be magamba, minek következtében egyfajta fényt árasztok el magamban, a gondolataimban, az érzéseimben, és így - mivel ahol fény van, ott nem létezik a sötétség -, elég hamar a gondolatok urává válhatok.
Ami még fontos: a sötétség sok formája megtalálhatja az embert pl. hatalom vágy, büszkeség, jobb akarok lenni mint a többiek, stb. Ezek ha átjárják a gondolatokat, hosszú távon nem feltétlen kifizetődőek, így jobb ha ezek felcserélődnek szelídebb vágyakra, mint mások megsegítése, a saját tudásom feltételek nélküli szétosztása, odafigyelés másokra teljes tiszta szívből – felhasználva a jelen pillanatot. Ezek könnyű dolgok, de vajon bennem van-e a képesség, meg tudtam-e szerezni ezeket a képességeket? Fel tudom-e tenni magamban a kérdést, hogy „Miben segíthetek XY –nak?” és ha megérkezik a válasz, vajon beültetem-e a gyakorlatban? Megteszem-e önzetlenül?
Hát bizony minden kérdés és minden válasz bennem van. Csak meg kell találnom őket.
Szép napot kívánok minden Kedves Olvasómnak!
évanya
